Általában az forgatókönyv itthon, hogy ülök a szobámban a gépemmel, és akkor megjelenik valaki, hogy ez vagy az van. Ez általában Bastien, hogy kaja van, de volt már Justine, hogy megyek-e gesztenyét szedni, és ma délután meg Sophie, hogy megyek-e vele a Carrefour megnyitójára. Persze, hogy megyek, bármi, ami nem itthonülés. 

A megnyitó úgy nézett ki, hogy egy csomó ember volt összezsúfolódva egy kis Spar méretű Carrefourban, mindenki ismert mindenkit. A boltban vásárolni még nem lehetett, csak beszélgetni. Mi pont leléptünk az ünnepélyes nyitóbeszéd előtt, addig meg csak nézelődtem a polcok között, és ismét megállapítottam, hogy elég király lenne, ha magamra vásárolhatnék. Mondjuk más pénzéből. Egy ilyen boltot az otthoni sarki Tesco helyére!

Átcsorogtunk a városházára, és ekkor derült ki számomra, hogy a megnyitó után itt egy fogadás is lesz. Amíg a többiek a beszédet hallgatták egy sarokkal arrébb, Sophie körbemutogatott a városházán (helyi képviselő), aztán megjöttek a népek, és pezsgő, sushi, meg őrült jó minisütik. Na és itt sikerült felfedeznem a magyar-francia párhuzamot, ugyanis én még ilyen éhenkórászokat nem láttam. Oké, nagyon sok ember volt nagyon kis asztalra, de ahhoz nem lehetett hozzáférni. Derekamig érő öreg nénik sündörögtek a tömeg alatt, hogy aztán megkopogtassák a negyvenes pasik vállát, hogy hé, nem ám lecövekelni a tavaszi tekercsek mellett. Azért sikerült minden lényeges dolgot végigkóstolnom, mivel valamivel el kellett foglalnom magam, beszélgetni nyilván senkivel nem tudtam, úgyhogy a kajáért vívott közelharc pont jó elfoglaltságnak tűnt. Jelentem: minden finom volt, de a tavaszi tekercs nem volt jobb, mint a tek30-on (-;

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.