Most másfél hét vakáció következik, csütörtökön végre kapok ölelést, addig meg élem a vidéki életet.

Tegnap például olasz "soirée" volt az Unelles-en az olasz testvérvárosra emlékezendő, főszervező persze Sophie, meghívott hát engem is. Marsala, pizza, panettone, és 50 középkorú meg nyugdíjas. Az elején még nagyon nem találtam a helyem, ahogy az lenni szokott, de aztán felkarolt egy mókás nő, úgyhogy valamennyire foglalkoztak velem. Már iszonyú sokan ismernek, nekem meg persze maximum az arcuk rémlik, de a nevük, meg hogy honnan kéne rájuk emlékeznem, az homály - ilyen volt ez a nő is. Nekik könnyű megjegyezni azt az évente 5 új embert a városban, nekem meg hirtelen emlékezni kéne 140 diák, 20 tanár és számtalan random városbeli nevére. Ráadásul minden 40 fölötti nőnek rövid haja van.

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ha itthon nem mirelitkaját akarok enni (ezzel jár, ha az anyuka folyton pörög), akkor nekem kell főznöm, úgyhogy ma például egy meze-félét tettem a család elé: joghurtos padlizsán, tzatziki, fetás paradicsomsaláta, mazsolás kuszkusz. A zöldségek általában hiányoznak a hűtőből, úgyhogy ma bevásároltam egy kicsit, de iszonyú drága minden. A legtöbb dolog inkább 3-5 euró kilónként, néhány alap cucc van 2 körül. Pedig van egy olyan gondolat a tarkómhoz közel, hogy elkezdek cukrászati kihívásokat keresni a rengeteg szabadidő és a vaskos inspiráció okán, de ha minden alapanyagot meg kell vennem, akkor nem lesz új laptop meg Dél-Amerika. Szomorú kompromisszumok. 

Kedden Saint Lô, szerdán Caen, úgyhogy talán még némi képekre és turistáskodásra is számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.