Csak annyit mondanék, hogy napsütés, tengerpart, frizbi, futás, de ha még egyszer karamellás gofrit ennék, üssetek a kezemre. 

Már említettem, hogy ezek itt minden alkalmat megragadnak az ivásra, és itt bizony minden menzai ebéd is alkalom, de a hétfői tízóraira például az almatortán kívül calvadosos narancslevet is hozott a felelős tanár. Pezsgő délben, ha szülinap van, pezsgő a keddi fogadáson, és pezsgő tegnap is: számomra nem teljesen világos okból elvitt Sophie egy réunionra a városházára, ahol Jersey szigetének küldötteivel kellett volna megbeszélni. De a küldöttek már félórája nem jöttek meg, ezért elkezdtünk magunkban pezsgőzni a franciákkal. Egy óra múlva megjöttek a vendégek is, de már csak narancslé maradt. Egyébként kapásból felajánlották a franciák, hogy két hét múlva benne lehetek a delegációban, ami Jersey-re utazik, de hát akkor jön Gábor (! <3 ), viszont lehet, hogy pont ezért a felajánlásért vitt el Sophie.

Néha azért jó lenne ezt az alkoholt olyanokkal inni, akikkel le lehet ülni órákra beszélgetni. 

Hiába ülök naponta órákat a gépem mögött, nem emlékszem, mikor éltem utoljára ilyen aktív munkán kívüli életet. Les activités. Kedden francia óra (angol nyugdíjasokkal), szerdán kórus (francia nyugdíjasokkal), csütörtökön (és kedden) tollasedzés - nem csak nyugdíjasokkal. 

Szóval ma volt az első tollas, egyrészt béna vagyok, másrészt feltűnt, hogy mióta itt vagyok, most először hallottam káromkodásokat, harmadrészt minden meccs végén körbe kell puszilkodni, márpedig csatakosra izzadt szakállaknál jobb dolog nincs a világon.

Vasárnap enyém az egész ház, úgyhogy áthívtam a két másik asszisztenst főzni, úszni. A héten végre ki mertem próbálni a medencét, amitől mára egy enyhe izomlázam is lett, szégyen gyalázat.

Képek a házról! Meg a kertről!

Meg tegnap sétáltam egyet, azt is megmutatom. 

Öt órám volt eddig olyan, hogy megkaptam az osztály felét, egy külön termet, és félidőben cseréltünk a rendes tanárral. Egy (pozitív) kivétellel minden esetben az volt, hogy az egyik fele kisangyal, a másikkal meg nulla haladás, csak járt a szájuk. Teljesen igaz az, hogy ha van egy-két domináns rossz gyerek, akkor fertőz a dolog. Őszintén szólva önkéntelenül is előbújt belőlem is a rossz tanár, mert legszívesebben fogtam volna egy nagy ragasztószalagot, és a szájukra tapasztottam volna, de hát le kell küzdenem ezeket a százéves reflexeket (: Szerencsére az is reflex, hogy felháborodok, ha a sarokba állítják (!) a gyerekeket - vannak tanárok, akik szinte minden órán találnak erre valakit. 

A diákok egyébként többnyire lelkesek még irányomban, főleg a kicsik, akik még nem kezdtek el kamaszodni. A rosszalkodóknál sem rosszindulatot érzek, csak feszegetik a határokat. Mondjuk ha egyszer rájönnek, mennyire vicces, hogy nem értem, amit mondanak, akkor még lehetnek kellemetlen perceim, de hátha nem lesznek szemetek. 

Vannak pozitív ellenpéldák, de alapvetően azt látom, hogy a nyelvoktatás a magyarországinál is bénább szinten van. A hetedikes spanyolon 29 fős a csoport. Az átlag a mi sulinkban 20-21 fő. Otthon 15 fölött már nagyon húzzuk a nyakunk, itt meg ha 35 fős egy osztály, akkor annyi fős a nyelvóra is. Annie főleg 21. századi módszerekkel tanít, de inkább nem ez a jellemző. Kedden volt például francia órám a kultúrközpontban. Megnéztem kettőt is, hogy el tudjam dönteni a szintet. Az elsőn ketten voltunk diákok, négyen hiányoztak. A tanár megkérdezte a másikat, hogy mit csinált ma, ő mondott két mondatott, majd a tanár innentől kezdve a maradék 55 percben a két mondat hibáiból kiindulva a tábla előtt állt és magyarázott. Kétfős csoportban frontális órát tartani - gratulálok. A második órán már vagy tízen részt vettünk, de az összes szereplési lehetőség az volt, hogy az írásbeli feladatot szóban ellenőriztük. 

(Mondjuk azt is be kell vallanom, hogy antiszociális diákként sosem szerettem annyira a játékot meg a páros munkát, inkább haladjunk, úgyhogy valójában nagyon kényelmesen elüldögéltem francián, de én nem testesítem meg az átlagos diákot, meg valaki engem is kilökdöshet a komfortzónámból... Tanárként tehát inkább nem magamból indulok ki.)

Általában az forgatókönyv itthon, hogy ülök a szobámban a gépemmel, és akkor megjelenik valaki, hogy ez vagy az van. Ez általában Bastien, hogy kaja van, de volt már Justine, hogy megyek-e gesztenyét szedni, és ma délután meg Sophie, hogy megyek-e vele a Carrefour megnyitójára. Persze, hogy megyek, bármi, ami nem itthonülés. 

A megnyitó úgy nézett ki, hogy egy csomó ember volt összezsúfolódva egy kis Spar méretű Carrefourban, mindenki ismert mindenkit. A boltban vásárolni még nem lehetett, csak beszélgetni. Mi pont leléptünk az ünnepélyes nyitóbeszéd előtt, addig meg csak nézelődtem a polcok között, és ismét megállapítottam, hogy elég király lenne, ha magamra vásárolhatnék. Mondjuk más pénzéből. Egy ilyen boltot az otthoni sarki Tesco helyére!

Átcsorogtunk a városházára, és ekkor derült ki számomra, hogy a megnyitó után itt egy fogadás is lesz. Amíg a többiek a beszédet hallgatták egy sarokkal arrébb, Sophie körbemutogatott a városházán (helyi képviselő), aztán megjöttek a népek, és pezsgő, sushi, meg őrült jó minisütik. Na és itt sikerült felfedeznem a magyar-francia párhuzamot, ugyanis én még ilyen éhenkórászokat nem láttam. Oké, nagyon sok ember volt nagyon kis asztalra, de ahhoz nem lehetett hozzáférni. Derekamig érő öreg nénik sündörögtek a tömeg alatt, hogy aztán megkopogtassák a negyvenes pasik vállát, hogy hé, nem ám lecövekelni a tavaszi tekercsek mellett. Azért sikerült minden lényeges dolgot végigkóstolnom, mivel valamivel el kellett foglalnom magam, beszélgetni nyilván senkivel nem tudtam, úgyhogy a kajáért vívott közelharc pont jó elfoglaltságnak tűnt. Jelentem: minden finom volt, de a tavaszi tekercs nem volt jobb, mint a tek30-on (-;

Még nem sikerült összefutnom az olasz apukával, aki lelépett a titkárnőjével. Heti kétszer jön egy-egy órára Bastienhoz látogatóba. De láttam a kocsiját a ház előtt. Egy ezüstszürke kabrió. Mekkora klisé ez az ember.

(Normandiában kabriót amúgy is csak hülyék vesznek.)

A gulyás okés lett, szedtek kétszer is. Desszertre gyümölcsös tejbegríz. Nyamm. Egyébként itthon van még két gyerek az ötből, Justine és Mathieu. 

Délután meg kimentünk a határba gesztenyét szedni. Otthon ez az az idő, amikor senkinek nem jutna eszébe kimozdulni: szél, szemerkélő eső, borús ég. De itt elég gyakran ilyen, úgyhogy ha ki akarnak menni az emberek bármikor, akkor be kell vállalni. 

Szedtünk egy kosár gesztenyét, és utána otthon megsütöttük a tűzön. Jött velünk a kutya is. És amíg a nők gyűjtögettek, a férfiak fel-alá bringáztak. Meg egy csomó lovat is láttunk. És egy-két tehenet. Tiszta idill. 

Ma este meg találkozok két másik asszisztenssel egy másik suliból: Sonya ausztrál, Xiaoxiao (nem vicc) pedig kínai. 
Annie-val próbáltuk a szociális életemet összerakni, kinéztünk egy kórust, egy tollaslabda edzést és francia órákat. 

Indafotóra feltettem még néhány képet, és a biztonság kedvéért ide is beszúrok még kettőt a városról. 

A botanikus kert széle, mögötte a sulink

Ez meg a katedrális két tornya, nekem nagyon tetszik

Megkezdtük a projektet, én, egy doboz ezeréves, színtelen paprika, őrölt kömény, egy nagyon életlen kés és emil.rulez. 

Ha tudom, hogy ilyen a kés, nem lábszárat rendelek. 

A google maps szerencsére lefényképezte a házunkat, úgyhogy tessék, amíg nem csinálok fotókat: a kép közepén a nagy szürke, az a mi házunk. Előtte meg a mi nyitott kapunk. Körülnézhettek a környéken is. Persze pont a központban, a főtéren meg a katedrális előtt nem lehet mászkálni. 

Lehet, hogy pici város, de van Benetton, Esprit meg Yves Rocher, mozi, színház és uszoda is. 

Ma Annie-nál ebédelek, holnap pedig gulyást főzök a családnak. Lennék kreatívabb, de a dán tapasztalatok alapján ez egy biztos talaj. 

Vége a hétnek, kezd összeállni az órarendem, nem tudom, mit fogok csinálni a rengeteg szabadidőmmel... (: Kellene valami mást is a filmnézésen kívül. Főleg angolóráim lesznek, eddig két spanyol, de hát ez van, spanyolból kevesebb diák is van. Amúgy most kezd beindulni egy csomó minden, ezért is nem akarták, hogy korábban jöjjek: a héten volt az osztályküldött választás, most indultak a szakkörök, és a jövő héten fognak indulni a hetedikesek spanyol órái, mert eddig megnézték, ki tanul rendesen, és aki nem, az nem járhat spanyolra, nekik helyette francia és matek korrepetálás van. Halljátok? Spanyolt tanulni kiváltság! (:

Úgy fognak egyébként kinézni többnyire az óráim, hogy először a csoport egyik felével vonulok át egy másik terembe, utána meg cserélnek. Elég nagy létszámú csoportok vannak, mert az egész osztály együtt tanul angolt (!), 20-21 főkkel kell dolgozni, tehát a felezés abszolút jogos, sőt. 

Kiderült a halas turpisság is: a péntek a halnap. A heti egy mondjuk még mindig kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy 10 km-re van a tenger, de hát így is több, mint egy magyar menzán...

Az otthoni őszi szomorkodásra pedig csak ezt üzenném: 

Heulának hívják a trademarkot, ami abból él, hogy képeslapon, tányéralátéten, esernyőn, tollon stb stb hirdeti Normandia nagyszerűségét. Mivel fényképezni nincs nagyon kedvem, mint ahogy otthon sem fényképez senki semmit, néha majd kaptok ilyeneket. Nem nagyon esik, de folyamatosan nedves kint minden, és eléggé fúj a szél. És szerintem ilyen lesz végig, csak több esővel és esetleg kevesebb fokkal. 

Épp ma gondolkodtam azon, hogy mivel véthettem a sors ellen, hogy egy olyan városban, ahol minden második üzlet (francia) pékség, nálunk Carrefour tartós szeletelt toastkenyeret kell enni, erre a vacsihoz hozott Sophie két szépséges bagettet.

A pékségek előtt azért néha sajnálom, hogy ingyen kapom a kaját : PP 
10 ezres városhoz képest láttam már két gourmet boltot is, és nagyon szépek a hentesek, meg van pár gyönyörű cukrászda-pékség, de halasat még egyet sem, és szurimin kívül más tengeri élőlényre utaló dologgal nem találkoztam... Viszont hús az minden étkezésre kötelező. Emiatt is kicsit para ez az ellátottság. De a sok száz euró miatt meg mégis csak jó, és hát finomakat is főznek (: Mit tehetnék, ha előételnek kiraknak egy hatalmas tálca serrano sonkát a menzán??

Micsoda szerencse, hogy nem egy kétévesre kell vigyáznom, a mai délutánt például átwiiztük Bastiennal. Persze mindig megvert.

Akkor most jöjjön egy pozitív példa. Ma reggel rajzórán voltam, és bár a gyerekeknek egy cseppet sem kreatív feladatuk volt - a múlt órán elkészített színtáblázatokat kiszínezni -, nagyon élveztem. 

A tanár Jacques, egy nagydarab, mosolygós pasi, aki úgy kezdi az órát, hogy egyesével minden gyerekkel kezet fog, amikor bejönnek, és köszön nekik név szerint. Meg mindenkit madmazellnek meg möszjőnek hív, ami 12 évesek esetében nagyon cuki tud lenni. Imádják a gyerekek. Egyben zenetanár is, úgyhogy minden órán kikönyörgik tőle, hogy zongorázzon nekik. A mai óra utolsó 10 percében is leült hát a zongorához, és végigimprovizálta a maradék időt. Nagyon szép volt, figyeltem a gyerekeket, és többen abbahagyták a rajzot egy kicsit, és teljesen átszellemülten hallgatták. Ez nekem is egy ilyen "minden a helyén van" pár perc volt. Inspiráló. És úgy szégyelltem magam, hogy nem játszok semmilyen hangszeren. 

Lassan már szinte minden osztály látott egyszer, úgyhogy ha végigmegyek az udvaron, mindenki köszönget és mosolyog - van, aki hellózik, mint angolórán, és van, aki azt mondja, hogy bonzsúrmadam, nagyon aranyosak. Órán is van néhány lány, aki nagyon szimpatizál velem, és folyton hátrafordulgatnak, ha hátul ülök (:
Annyira tetszenek ezek a kölkök, még pont az a romlatlan kor, még nem sminkelnek, és nem néznek ki nálam idősebbnek, meg ezek a francia gyerekek valahogy sokkal gyerekebbnek tűnnek, mint a magyarok... Még csillog a szemük, kiesnek a padból, úgy jelentkeznek...

Számtech órán is voltam ma, emailcímet kellett regisztrálniuk. Egy fekete pont, hogy explorerre tanítják őket... Segítettem nekik én is, olyan kis naivak még a drágák, a regisztrálás után megjelent egy üdvözlő honlap a címükkel és a jelszavukkal, és el nem léptek volna onnan a világért se, de így láttam azt is, hogy milyen jelszavakat találtak ki maguknak: vezetéknév, keresztnév, születési dátum vagy ezek kombinációja. 

Bastien is szupercuki, ma ő főzte a vacsorát, nagyon segítőkész és rendes és önálló, nem sok bajom van vele, az biztos. 

Mióta itt vagyok, állandóan éhes vagyok. Pedig reggeliztem, tízóraiztam, ebédeltem, uzsonnáztam, és majd kilyukad a gyomrom. 

Meg állandóan álmos is vagyok, btw. 

Ugorjunk neki meg egyszer, igyekszem megkuzdeni a francia billentyuzettel.

Szoval tegnap tobbek kozott lattam vegre egy spanyol orat, es azt kell mondjam, csalodas volt. A tanar tobbet beszelt franciaul, mint spanyolul; mindent leforditott. A tankonyv eleg erdekes, mert nem nagyon hasonlit egy nyelvkonyvre: minden oldalon van egy rovid, de eleg bonyolult szoveg, hozza kerdesek - inkabb olyan, mint egy anyanyelvi olvasokonyv, ami szovegertest tanit. Nehezebb szavak kigyujtve a lap szelen, francia jelentessel. Ez biztosan azert van, mert egy nyelvcsalad, hasonlo nyelv, megertik hamar, de azert en megis azt gondolnam, hogy ezeknek a kis 12 eveseknek fontosabb lenne, hogy tudjanak egy picit kommunikalni. Frontalis osztalyterem (tehat nem korben ulnek, hanem sima padsorokban), a tanar a gyerekek szajaba adja a megoldasokat, semmi jatek... Az ora rogton egy felelessel kezdodott, bemelegites nulla. Na de ne iteljunk egy ora alapjan - az viszont biztos, hogy halalra untam magam. Csak attol felek, hogy igy nem tudunk majd olyan jol egyuttmukodni. Ez volt az elso ora, ahol nem lettem bemutatva. Annie angolorain meg kezdettol fogva tok aktiv szerepem volt.

Most megyek egy orat nezni, delutan irok a pozitivabb elmenyekrol (:

Két órája írok egy bejegyzést, erre az új blog.hu megette. 

ps: ezt a kis vackot bezzeg el bírta menteni. 

Hosszú lesz megint.

Haladjunk visszafelé: öt perce megérkeztem a medencés kastélyba, az egyik kirepült fiú szobáját kaptam, úgyhogy békás a szőnyeg, kék a fal meg az ágy, versenyautók a polcon, és nem merem még megkérdezni, hogy levehetem-e azt az autógumi-faliórát, meg a keresztet az ajtó fölött. Jaj, meg ezt az iszonyú ocsmány asztali lámpát... Na mindegy, ez legyen a legnagyobb baj, de tényleg. Van wifi, van boldogság. 

A suliban részt vettem négy angolórán, a gyerekek iszonyú édesek, legszívesebben mindet egyenként megszorongatnám, kis 10-12 évesek. Minden órán be kellett mutatkoznom, és kérdezgettek, úgyhogy például kiderült rólam, hogy szeretem a csokit. Vannak az épületben egész pici áltisisek is, na azok végképp mind egytől egyig végtelenül cukik. 

A suliban kapok ingyen kaját, a tanárok külön szobában esznek, és hát elég jó. Mai menü:
- saláta
- főtt sonka zöldségekkel (zöldbab, krumpli)
- camambert camembert
- madártej
- (!) cidre

A tanítási nap 8-kor kezdődik és 5-kor van vége, egy jó kétórás ebédszünettel, amikor a szakköröket is tartják. Az órák 55, a szünetek pedig 5 vagy 15 percesek. A tanári kar nagyon összetartónak és jófejnek tűnik, legalábbis ezen a helyszínen, mert összevonták őket egy másik sulival, egy gimivel, ahol már nem ilyen lelkes a tanerő. Azért ha sikerül, majd taníthatok ott is, és akkor nem csak ilyen kis manók lesznek. 

A tanári kar tízóraizik

Ha hozzám beszélnek, egészen jól el tudok kommunikálni franciául alap dolgokat, de ha egymás közt, na, akkor csak szavakat hallok ki, de soha nem tudom összerakni a történetet. Ötre összehívtak egy kis welcome-partit az egyik terembe, eljött pár tanár, de végig franciául trécseltek egymással, szóval tipikus esete volt annak, amikor az "ünnepelt" a legkevésbé érdekes a buliban, és csak egy jó okot kerestek, hogy pezsgőzhessenek egy kicsit délután (: 

Egyébként is azt érzem, hogy minden alkalmat megragadnak, hogy igyanak egy kicsit. Ma például ittam cidre-t az ebédhez (járt a menzakajához), majd pezsgőt a tiszteletemre, este cidre-t a vacsihoz. Nem töményeznek, de egy kis bor vagy cidre mindig jöhet. Már csak azért is, mert nincs zéró-tolerancia vezetésnél. 

Ezután felkerekedtünk a legközelebbi hipermarket meglátogatására, és beszereztem néhány szükséges dolgot, kezdve telefonnal. Megvettem a leggagyibb Nokiát, most már van francia számom. Meg a kedvenc sós Lindt csokimat, ami feleannyiba kerül, mint Spanyolországban. 

És még ami random eszembe jut. A tízórás szünetre minden nap más tanár felelős, hogy hozzon valami finomságot. Úgyhogy ma csokis muffin és almás crumble volt. A vacsi (még utoljára Annie-nál): saláta, sörben sült nyúl (mm..), kuszkusz, csokipuding. Remélem, minden nagymamám örül, mennyi húst eszek. Egy másik suliban van egy kínai és egy ausztrál asszisztens, és ma találkoztunk a kínaival, e-mailt is cseréltünk. Ma volt az utolsó meleg nap, de a napon hülyére izzadtam magam, és persze mindenki az időjárásról beszél, mert ez még júliusnak is sok lenne, nemhogy októbernek.

A tízórai utolsó morzsái

Na, holnaptól már picit önállósodok, és nem minden percemet Annie-val töltöm, aki egyébként borzasztó segítőkész és rendes volt, és őszintén úgy tűnt, hogy még sajnálja is, hogy nem nála lakok ezentúl, mert mintha már ezer éve ismernénk egymást, meg hogy látogassam majd meg őket időnként, és a családomat is szeretné majd vendégül látni, úgyhogy családom, tessék gyakorolni a nyelveket!

Akkora itt az idill, hogy:

Minden gyönyörű, minden zöld, zöldségek a kertből ebédre, Anne-Sophie lovagolni megy, Annie egész nap a két gyereknek főz, hogy legyen szegényeknek mit enni egész héten a messzi Caenban, desszertre átjött a leendő családom, délután velük együtt a tengerparton: 

Ő itt Bastien, a kissrác, akire majd vigyáznom kell. Szimpi. 

Utána még megnéztük a házat, ahol lakni fogok, és hát erre mondanák szépen, hogy beszarás. Tényleg van medence. Bent. Hatalmas kert, hatalmas ház, és szép is nagyon. És szerencsére régi, igazi kis elvarázsolt kastély, de a berendezés modern, és nem ilyen habos-babos, mint Anniéknál. Barátkozós kutya. Kiderült az is, hogy mizu apuval: fél éve lelépett a titkárnőjével. Mekkora klisé. Egy olasz orvos egyébként. 

Holnap este 9-kor költözök át, addig is ötmillió dolog lesz még. Még mindig homokos a lábam (:

Több kép itt. Csak az átmeneti otthonomról van néhány, a jövőbeliről nincs, de majd jönnek. Bár ilyen idő lenne egész évben... 

Megjöttem. A google azt mondja nekem: "Úgy tűnik, ön elköltözött." Honnan tudja, hogy nem csak nyaralok? Egyre gyanúsabb nekem ez a cég...

A délelőtt még kapkodós volt és kaotikus, a búcsú szomorkásan kedves, dél körül indultam otthonról, utána busz, vonat, repülő, busz, vonat, metró, vonat, busz, autó, és immár Annie kanapéján csücsülök. 

A család szuperkedves, Annie (tökéletes British English), a férje Francois (nulla angol), meg a két gyerek Anne-Sophie (21) és David (19). Laza kis vacsorával vártak, a kedvemért mindenki 11-kor evett, a menü meg ilyesmi volt:

- keksz, mogyi, ilyesmi
- kir (cassis likőr és fehérbor)
- sárgadinnye
- főtt marha krumplipürével
- saláta plusz háromféle sajt
- cidre (Annie apukája készíti)
- vaníliafagyi

Ne lepődjön meg senki, ha sokat fogok a kajákról írni.

Egy habos-rózsás szobát kaptam, érezzem otthon magam, az egész ház az enyém, aludjak, ameddig akarok, van wifi, holnap ebéd 12:45-kor, mert utána jön Sophie desszertre, az anyuka, aki befogad. Aztán, ha jó az idő, megnézzük a tengert. És pihenjek eleget, mert a jövő hét fárasztó lesz. Már 11 tanár feliratkozott egy listára, hogy mehetek megnézni az óráját (13-ból - őőő...), a gyerekeknek még nem szóltak, hogy jövök, a következő héten pedig már aktívkodhatok is. Hétfőn 8-kor találkozó az igazgatóval, délután pedig összejő a tanári kar a fogadásomra.

Érdekes volt egyébként megérkezni. A repülőből kiszállva csapott meg először ez a "baszki, Franciaországban fogok élni" érzés. A pályaudvaron aztán volt két órám, sajnos nem nagyon tudtam mozogni, pedig körülnéztem volna a környéken, de iszonyú nehéz volt a csomag... Egy szupermarséba betértem azért, és rögtön kapkodhattam a fejem, annyira jó kaják voltak mindenfelé, pedig nem volt egy átlagos Sparnál nagyobb bolt, de millió féle sajt, gyönyörű zöldségek és gyümölcsök, mindenféle finom dolog, pedig csak egy teljesen átlagos üzlet volt... Hamar meg fogom szokni.

Na, asszem megyek aludni. Ha pedig valami egzotikusabbról is olvasnál, ajánlom Korki blogját, aki egy izraeli kibucban önkénteskedik, és tök érdekes.

Másfél óra múlva indulni kéne, és még semmi sincs összepakolva. De hisz még a ruháim is száradnak. 

Gondoltam, még indulás előtt összeszedem a gondolataimat, mit is várok, mit tudok, hogy aztán a végén majd mosolyoghassak rajta. 

Először is: Coutances-ban fogok tölteni hat hónapot Comenius tanárasszisztensi ösztöndíjjal. A College Guerard lesz az iskolám, a honlapról nem derül ki őrülten sok dolog, de azt hiszem, hogy az életkor a magyar áltisis felső tagozatnak felel meg, és állítólag 7. és 8. osztályban leszek, bár már olyat is láttam, hogy Franciaországban visszafelé számozták az osztályokat, úgyhogy ez még nem mond el olyan sokat. Spanyolt és angolt fogok tanítani, és ha betartjuk a játékszabályokat, akkor heti 12-16 órát kell majd dolgoznom, az órákat nem egyedül fogom tartani, inkább csak egy segítő leszek, és mindenféle kreatív projektet várnak tőlem, órákon kívül is. 

Szögezzük le, a város nevét kb. úgy kell ejteni, hogy "kutansz". Normandiában van, 10 km-re a tengertől, és a wikipedia szerint 9546 lakosa van. Leginkább egy dologról híres, ami a katedrális, ez minden útikönyvben benne van, és még mellékesen megemlítik a botanikus kertet is. Sajnos az egész várost lebombázták a II. világháborúban, de valami csoda folytán a katedrális épen maradt. 

Ezen kívül állítólag van még egy Coutances nevű sajt, valamint Dick Annegarn írt egy számot róla, amit Az álom tudománya című szupercuki filmben hallhatunk. Egész jó a szám is.

Itt mindig megtaláljátok majd az időjárást, lehet sajnálkozni, hogy már megint esik - szerencsére úgy tűnik, hogy az első benyomásokat verőfényes napsütésben és 25 fokban szerezhetem, de utána majd szép lassan napról napra csökken a hőmérséklet kb 12-13 fokig, és legkésőbb egy hét múlva meglátom, milyen is az esős Normandia. Azt hiszem, ebből lesz több, úgyhogy gyorsan gumicsizmát és mindenféle esővédőt kell beszereznem, mint Santiagóban. Engem megtalál az óceáni éghajlat, még ha nem is keresem.

Na de legalább minden zöld lesz és tiszta. Minden sarkon tehenek fognak állni és éjjel-nappal camambert sajtot fogok zabálni, amit cidre-rel és calvadosszal fogok leöblíteni. Elvileg a suliban fogok ebédelni és a családnál vacsizni, úgyhogy meglátom, milyen a francia menza, és milyen a házi koszt.

Ja igen, mert egy családnál fogok állítólag lakni, ami gyakorlatilag egy hiperaktív anyuka, Sophie, meg a 12 éves fia, Bastien. Van még négy gyerek, de már nem laknak otthon. Apukáról nincs szó.

Ma viszont még a koordinátorom fog fogadni és nála töltöm a hétvégét, ő Annie, angoltanár, és valószínűleg sok szó lesz róla is. 

Amúgy meg nincs sok tervem, csak sportolni, szakdogát írni, szociálni, utazgatni, megtanulni franciául, a gyerekek kedvenc tanára lenni... 

Most meg elkezdek bepakolni, mert már csak egy óra maradt.